Vissza

Tökéletesen Hänel Lean-Lift®-re szabott megoldás az adatvezérelt megoldások szakértőjétől

2022 / 05 / 13 - Hänel, Lean-Lift, Tárolástechnika

Az RFID, azaz rádiófrekvenciás azonosításon alapuló rendszerek előnye, hogy – miután a nyilvántartani kívánt tárgyakra egyedi tag-et helyeztünk – képesek távolról, emberi közreműködés és hozzáérintés, illetve szkennelés nélkül beazonosítani azokat.

 

A munkatársakat is elláthatjuk egyedi RFID-kártyákkal, így a rendszer érzékelői azt is automatikusan rögzíthetik, hogy az egyes felismert tárgyakat ki vette ki vagy éppen tette fel valamelyik polcra.

Végül, de nem utolsósorban egyedi RFID-azonosítóval láthatjuk el az egyes tároló-konténereket is, így a rendszer azt is rögzítheti, hogy az adott munkatárs pontosan melyik polcot használja.

Amennyiben felvisszük a rendszerbe, hogy egy-egy polcon milyen fogyóeszközök találhatók, akkor a tárolók beazonosításával arról is automatikusan információt kapunk, ha például olyan apró alkatrészeket vett ki a kolléga, amit egyesével nem címkéztek fel.

Amikor az adott alkatrész fogytán van, az utánrendelés pár mozdulattal megoldható: a rendszer gondoskodik róla, hogy mindig az adott munkatárs által éppen kivett fajtájú alkatrész kerüljön a megrendelőlapra.

Partnerünk, az adatvezérelt ipari rendszerekre specializálódott Simplexion Kft. kifejezetten a Hänel Lean-Lift®-ekre fejlesztette ki megoldását, melynek lényege, hogy az RFID-azonosítás a kiadási területen történik. Mivel ennek oldalfalai fémből vannak, ezért annak felületéről visszaverődnek a rádiófrekvenciás hullámok, így a rendszer csakis a ténylegesen az extraktorra helyezett tárolót érzékeli.

További hírek

2026 / 01 / 28 - Hír

Márkajelenlét a raktárban: így formálják a Hänel modern automatái a vállalati arculatot

Öt nemzetközi esettanulmányon keresztül bemutatjuk, hogyan integrálták különböző szektorokban aktív nagyvállalatok a Hänel automatákat saját arculatukba és logisztikai folyamataikba.

Bővebben
2026 / 01 / 21 - Állványrendszer, Mecalux

A Cepsa a Mecalux megoldásaival lépett az automatizált raktárak új generációjába

Cepsa: sikertörténet a kenőanyag-logisztika integrációjában

Bővebben
2026 / 01 / 15 - Hír

A Logi-Store lett a Michelin Európai Disztribúciós Logisztikai központjában Vácott kiépülő speciális abroncstároló állványzat beszállítója

Örömmel jelentjük be, hogy egy újabb elismert, világhírű és nagy múltú vállalatcsoport választott minket egy magyarországi nagy projektjéhez, amelyben cégcsoportunk állványzati beszállítóként vett részt.

Bővebben

Lépjen velünk kapcsolatba az alábbi űrlap kitöltésével!

Kövessen minket a social media csatornáinkon!