Vissza

Magas színvonalú raktározás a Hänel Lean-Lift rendszereivel

2025 / 10 / 28 - Hänel, Lean-Lift

Vertikális tárolóliftek a raktárkapacitás sűrítéséért

A TOX PRESSOTECHNIK folyamatosan bővülő termékkínálata miatt a manuális raktárrendszer, valamint a meglévő automata tálcás raktár kapacitása gyakorlatilag teljesen kimerült. „Ráadásul a régi tálcás raktárhoz tartozó raktárirányítási szoftver támogatását is elveszítettük volna, mivel azt egy másik szolgáltató fejlesztette” – mondta Michael Laub, a vállalat termelési vezetője.

„Ezért két automatizált tárolási rendszerekre szakosodott partnerünkkel – a viastore systems és a Hänel Büro- und Lagersysteme cégekkel – együtt olyan megoldást vezettünk be, amellyel értékes helyet takaríthatunk meg, és rugalmasan alkalmazkodhatunk a jövő kihívásaihoz.”

A Hänel Lean-Liftek segítségével a korábbi 450 négyzetméteres raktárterület mindössze 21 négyzetméterre csökkent

Első lépésként a szakemberek három darab nagy teherbírású Hänel Lean-Lift® automata raktározási rendszert telepítettek, amelyek a korábbi kézi raktárat váltották ki. A nagy teherbírás miatt (akár 60 tonna gépenként) a lifteket az alagsorba építették be, míg a kezelőnyílások a földszinten kaptak helyet. A 14 méter magas tárolóliftek így az alagsor és a földszint teljes belmagasságát kihasználják.

Ennek köszönhetően a korábbi 450 négyzetméteres raktárterület mindössze 21 négyzetméterre csökkent – a liftek alapterületére –, így értékes padlófelület szabadult fel.

Jövőorientált raktármegoldások: gyors és megbízható hozzáférés mindig, mindenkor

A viastore systems integrálta az új tárolólifteket a viad@t WMS raktárirányítási rendszerbe, amelyet a TOX®-nál újonnan vezettek be. Ez a rugalmas, bővíthető szoftver szabványos interfészen keresztül kapcsolódik a SAP ERP rendszerhez.
A korábbi, időigényes „ember az áruhoz” módszert a kompakt tárolást biztosító Lean-Lift rendszereknek köszönhetően a „áru az emberhez” elv váltotta fel. Ennek eredményeképp a komissiózási hibák jelentősen csökkentek, míg a gyors és megbízható hozzáférés révén nőtt a raktári folyamatok átláthatósága és hatékonysága.
Michael Laub hangsúlyozta: „A Hänel moduláris tárolóliftjei és a viastore raktárirányítási rendszere bármikor bővíthető. Emellett a viastore a meglévő tálcás raktárunkat is integrálta a viad@t rendszerbe. Ez a teljes körű megoldás lehetővé teszi, hogy rugalmasan reagáljunk a jövőben felmerülő változásokra. A döntés során a megbízhatóság, a komponensek tartóssága és a több mint évi 300 napon elérhető 24 órás szerviztámogatás is kulcsfontosságú volt számunkra.”

A csúcstechnológiás Hänel Lean-Lift rendszerek magasságoptimalizált tárolási stratégiája révén a TOX PRESSOTECHNIK raktárterülete sűrítve, sokkal hatékonyabban hasznosul. A munkatársak gyorsan és rugalmasan férnek hozzá a készletekhez, az viad@t WMS és a SAP ERP integrációja pedig teljes körű átláthatóságot biztosít.

A viastore systems és a Hänel Büro- und Lagersysteme moduláris technológiája lehetővé teszi a gyorsabb kiszállítást, a készletek pontosabb nyomon követését, a komissiózási hibák minimalizálását, a hatékony rendelésfeldolgozást és ezzel a rövidebb átfutási időt.
Emellett a viad@t WMS biztosítja, hogy a magasraktári tálcás rendszer is korszerű, jövőbiztos raktárirányítási megoldással működjön.

Milyen előnyöket biztosítottak a Mecalux megoldásai a TOX PRESSOTECHNIK számára?

  • Gyors és egyszerű komissiózás a Hänel Lean-Lifteknél
  • A betárolás és kitárolás közvetlenül a viad@t WMS terminálján történik, a mozgások pedig valós időben kerülnek rögzítésre az SAP ERP rendszerben
  • A viad@t felhasználóbarát kezelőfelülete grafikus konténernézettel támogatja a raktári folyamatokat

Mit kell tudni a Lean-Lift rendszerről?

A Hänel Lean-Lift ésszerűsíti a tárolást, rövidíti le a ki- és betárolási időt, valamint védi az árukat, hiszen por- és fénymentes tárolórendszert biztosít. A teljes mértékben testreszabható Lean-Lift automatizált tároló liftek kompakt tárolást biztosítanak, illetve egyúttal csökkentik a különböző rendelések kiszolgálási idejét is.

Az automatával már meglévő 100 négyzetméteres raktárába akár plusz 2400 négyzetméternyi tárolófelület is beépíthető.

A technológiát az ipar számos területén alkalmazzák: a Lean-Lift ideális átmeneti tároló, komissiózó-, alapanyag- vagy szerszám-raktár is lehet. A tárolók a vegy,- és a gyógyszeriparban, temperált és száraz levegőjű területeken egyaránt használhatók.

Konfigurálható, egyedi igényeire szabott tárolóberendezés

A lehajtható konzolok, tálcaszállító kocsik, pozíció kijelző LED-ek, raklaptárolók és egyéb kiegészítők segítségével egy teljes mértékben testreszabott, ergonomikus Lean-Lift tároló berendezés állítható össze.

A Lean-Lift legfőbb előnyei

  • A rendszer középpontjában álló pozícionáló-lift végzi a teljes mértékben automatizált ki- és betárolást.
  • Hatékonyság-növekedés és költségmegtakarítás.
  • Ömlesztett és nagytömegű tételek tárolása és mozgatása egyszerűen.
  • A rendkívül érzékeny műszerek tárolására is alkalmas.
  • Teherbírás tárolótálcánként akár 1000 kg.
  • Integrált raktár-nyilvántartást biztosít.
  • Gyors ki- és betárolás.
  • Optimális, kompakt tárolás különböző magasságú termékek esetén is.
  • Rendelések kiszolgálási idejének csökkenése.

Ismerje meg jobban a magyar piacon logisztikai háttérszolgáltatóként immáron 24 éve jelen lévő Logi-Store által forgalmazott termékeket!

Cikk forrása: https://www.hanel.us/us/case-studies/drive-systems/

További hírek

2026 / 01 / 28 - Hír

Márkajelenlét a raktárban: így formálják a Hänel modern automatái a vállalati arculatot

Öt nemzetközi esettanulmányon keresztül bemutatjuk, hogyan integrálták különböző szektorokban aktív nagyvállalatok a Hänel automatákat saját arculatukba és logisztikai folyamataikba.

Bővebben
2026 / 01 / 21 - Állványrendszer, Mecalux

A Cepsa a Mecalux megoldásaival lépett az automatizált raktárak új generációjába

Cepsa: sikertörténet a kenőanyag-logisztika integrációjában

Bővebben
2026 / 01 / 15 - Hír

A Logi-Store lett a Michelin Európai Disztribúciós Logisztikai központjában Vácott kiépülő speciális abroncstároló állványzat beszállítója

Örömmel jelentjük be, hogy egy újabb elismert, világhírű és nagy múltú vállalatcsoport választott minket egy magyarországi nagy projektjéhez, amelyben cégcsoportunk állványzati beszállítóként vett részt.

Bővebben

Lépjen velünk kapcsolatba az alábbi űrlap kitöltésével!

Kövessen minket a social media csatornáinkon!